Szüreti felvonulás Keszegen

Az ősz, többek között a szüret ideje. Dalok, mesék, népszokások, babonák színes szövevénye övezi a magyar szőlőt, a magyar bort. A XVI.-XVII. században igazi sátoros ünnepnek számított a szüret, melynek idején bezártak az iskolák, szünetelt a bíráskodás és a katonák is szabadságot kaptak. A szüretelés kezdete a régi tapasztalatok szerint Terézia, Orsolya vagy Simon, Júdás napjához volt kötve, vagyis a magyar szőlővidékek többségében legkorábban október második felében kezdődött a szüret.

Ma már azonban ez az esemény akár egy hónappal korábban is kezdődhet. A szüret a komoly szakszerű munkának és a népi örömünnepnek a keveréke ma is. Vidámság és jókedv üt ekkor tanyát a szőlőkoszorúzta hegyekben és a szőlőskertekben.
Hajdan szüretkor kivonult a falu apraja, nagyja a hegybe. Messzi Földről eljöttek a rokonok, barátok, hogy segítsenek a munkában és a mulatozásban egyaránt. A szőlőben dolgozók borral való kínálása a gazda szent kötelességei közé tartozott. a bor mellé persze harapni való is került, reggelire szalonna, sonka, kolbász vagy más hasonló hideg eledel járta, ebédre pedig hagyományos szüreti étkek között szerepelt a töltött káposzta. A szüret és az aratás mindig is nagy és fontos ünnep volt, szerencsére mindmáig megőrizte ezt az örömteli jellegét szerte az országban.

Ezt a hagyományt idéztük Keszegen 2015. szeptember 19-én, amikor ismét megrendezésre került a Szüreti felvonulás és bál.

A népviseletbe öltözött sokadalom a Művelődési Háztól indult végig a Dózsa úton az Alkotmány utcáig, majd vissza a Kossuth út felé a Petőfi úton keresztül a Művelődési Házig, a felvonulást a Szénási zenekar kísérte. A jó hangulatról a kisbíró is gondoskodott Szabadi Peti személyében, a bíró és bíróné szerepét pedig Markovits-Miklián Anita és Markovits Károly töltötte be. Az érdeklődők megnézhették a keszegi óvodások, alsó-tagozatos iskolások műsorát, láthatták a Keszegi Kincskereső Néptáncegyüttes és a Népdalkör közös palóc összeállítását. Ezenkívül még vendégeink voltak a Csővári Muskátli Hagyományőrző Csoport és Pencről a Menyecskehegyi Népdalkör. Nagy vidámságot hoztak a keszegi és a rétsági  „romák”.

A Művelődési Háznál szendvicsekkel és finomabbnál finomabb süteményekkel kínálták a vendégsereget és mindenki megkóstolhatta az ott készült mustot, ami köszönhetően az idei rengeteg napsütésnek igen édes és zamatos volt.

A nap végén pedig szüreti bálban lehetett még egy jót mulatni.

Ezúton is köszönet mindenkinek, aki munkájával hozzájárult az idei Szüreti mulatság sikeréhez!

További képek a galériában.