A Vértesi Erdő Zrt. fakitermelő csapatát Keszegen sem lehetett legyőzni (+KÉPEK, Erdemények)

Május 28-án, kellemes nyári melegben rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság Budapest környéki regionális fordulóját, a Keszegi Favágó Versenyt, amelyen 21 csapat mérte össze tudását. A tét ezúttal is nagy volt: az, hogy melyik a hat gárda jut tovább a szeptemberi országos döntőbe. A napot végül a mostanában verhetetlen Vértesi Erdő Zrt. I. csapata zárta a legsikeresebben, mögöttük a Hanyi Hódok és a Pilisi Parkerdő Zrt. – Frainetto Kft. állhatott a dobogóra.

TELJES KÉPGALÉRIA A KESZEGI FAVÁGÓ VERSENYRŐL >>>

ERDŐ-MEZŐ VIDEÓ HAMAROSAN!

A keszegi verseny különleges a STIHL versenysorozatában, hiszen a kísérőprogramok széles választéka mellett a fakitermelők számára olyan versenyszámokat tartogat, amelyek a másik négy regionális fordulóban és a döntőben sem jellemzőek. Ilyen a lánckímélő darabolás, a favágás fejszével és a keresztvágás fűrésszel. Ennek köszönhetően az eredményhirdetés is máshogyan történt, mint ahogy az megszokott. Az első három helyezettet ugyanis a teljes verseny eredményei alapján hirdették ki, míg az országos versenyre történő továbbjutás esetében csak a megszokott versenyszámok számítottak be., itt azonban nem pontszám alapján adták meg a hat csapat nevét.

Az idei Keszeg Feszt, amely a megmérettetésnek is helyet adott, a gyermeknapnak is beillett – volt kötélpálya egy erdészeti gép segítségével, intarziakészítés, kovácsolás, faszobrászat, tűzoltó bemutató, gyermek favágó verseny és számos más foglalkozás is.

A rendezvény megnyitóján beszédet mondott Dobó István, az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészetének erdészetvezetője, aki örömét fejezte ki, hogy segíthetik a szervezők munkáját. Lengyel László, az állami erdőgazdaság közönségkapcsolati vezetője az Erdő-Mezőnek elmondta: a versenyen résztvevő csapataik szakmailag folyamatosan fejlődnek, akik eljönnek Keszegre, egyfajta minősítésen mennek keresztül, így színvonalasabb lesz a munkájuk.

A Földművelésügyi Minisztériumtól Dalvári Vince köszöntötte a résztvevőket, aki hangsúlyozta, hogy az FM számára fontosak ezek a versenyek, hiszen a munkabiztonságot emelik.

Gémesi József a STIHL képviseletében hangsúlyozta: mára olyan színvonalúak a fakitermelő versenyek, hogy aki nem edz rájuk, annak esélye sincsen továbbjutni az országos döntőbe. Hozzátette: ráadásul ez a forduló az egész versenysorozat egyik legnehezebb régiós megmérettetése.

A versenyt végül a Vértesi Erdő Zrt. I. csapata nyerte meg, akik idén a Bajnokok Bajnoka címet is besöpörték Szegeden, de tavaly az országos döntőben is diadalmaskodtak. Mögöttük a Hanságból érkező Hanyi Hódok valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. – Frainetto Kft. csapata végzett. Továbbjutott még az országos döntőre az Ipoly Erdő Zrt. – Királyréti Erdészet, az Ipoly Erdő Zrt. – Nagymarosi Erdészet – Pidoma Kft. és a Vértesi Erdő Zrt. II. csapata.

Továbbjutók az országos döntőre:

  • Hanyi Hódok
  • Ipoly Erdő Zrt. – Királyréti Erdészet
  • Ipoly Erdő Zrt. – Nagymarosi Erdészet – Pidoma Kft.
  • Pilisi Parkerdő Zrt. – Frainetto Kft.
  • Vértesi Erdő Zrt. I. csapat
  • Vértesi Erdő Zrt. II. csapat

Összesített eredmények:

I. Vértesi Erdő Zrt. I. csapat 
II. Hanyi Hódok
III. Pilisi Parkerdő Zrt. – Frainetto Kft.
IV. Agrogold Császár
V. Gemenc Zrt (versenyen kívül)
VI. Ipoly Erdő Zrt. – Királyréti Erdészet
VII. Ipoly Erdő Zrt. – Diósjenői Erdészet
VIII. Vértesi Erdő Zrt. II. csapat
IX. Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészet
X. Budapesti Erdőgazdaság Zrt.
XI. Ipoly ErdőZrt. – Nagymarosi Erdészet – Pidoma Kft.
XII. Buszosok
XIII. Fejszeforgatók
XIV. Hegyi Betyárok
XV. Tiszafüredi Reccsentők
XVI. Ipoly Erdő Zrt. – Kemencei Erdészet
XVII. Vadex Zrt.
XVIII. Pap Team
XIX. Amigók
XX. Ipoly Erdő Zrt. – Kelet-Cserháti Erdészet
XXI. Ipoly Erdő Zrt. – Salgótarjáni Erdészet

Forrás: ERDŐ-MEZŐ ONLINE